Miért ne fényképezkedjenek a templom és a kereszt előtt - másodszor
(Mindenekelőtt megemlítem, hogy a Szabolcs Híradónak úgy adtam le az írást, hogyha azon változtatni akarnak, akkor ne közöljék. A cikkben szereplő képet mégis manipulálták: kivágták a háttérből a templom tornyát, és vele a keresztet.)
Akkor azt írtam, hogy semmi közük a templomhoz. Tévedtem: van közük a templomhoz, van közük a katolikus egyházhoz. Hogyan is? Összeállt a „koalíció”. Azért teszem idézőjelbe, mert itt nem politikai formációról van szó, hanem …
Nézzük:

Az olasz szenátusi bizottság tényként állapította meg, hogy a KGB a bolgár titkosszolgálat tisztjeit bízta meg Szent II. János Pál pápa likvidálásával. A jelenlegi miniszterelnök Gyurcsány Ferenc feleségének édesapja, néhai Dobrev úr, bolgár titkosszolgálati ügynök, néhai Apró Antal lányát vette feleségül. A házasságból született a jelenlegi magyar miniszterelnök negyedik felesége Dobrev Klára, aki most férje pártjának EU-s képviselője! Egyes források szerint 1981-ben az akkor még aktív bolgár titkosszolgálati ügynök: Dobrev úr is részt vett a pápa elleni merénylet előkészítésében. A bolgár titkosszolgálat a Szürke Farkasok terrorszervezetet bízta meg a végrehajtással. A merényletet Ali Agca a szervezet tagja, a szervezet megbízásából követte el.
Vona Gábor pedig szoros kapcsolatban állt a török szélsőséges iszlamistával, Musa Serdar Çelebivel, a Szürke Farkasok egyik vezetőjével akinek kulcsszerepe volt a Szent II. János Pál pápa elleni 1981-es merényletben. Kép készült arról, amikor Vona Gábor a jobbik vezetője puszival köszönti Musa Serdar Çelebit. Vonát török hallgatósága „szürke farkas Vona” skandálással üdvözölte.
Nem elképzelhetetlen, hogy Musa Serdar Çelebi ugyanígy, puszival köszöntötte annakidején Petár Dobrev megbízót. És menjünk tovább Petár Dobrev lánya ugyanilyen puszival köszönthette Vona Gábort, a Jobbik korábbi elnökét.
Mondhatnánk, itt bezárult a (puszi-)kör. Pusztaszabolcson is összeállt a szövetség. De a kép még nem teljes! Jól beleillene a képbe Zsuffa Erzsébet bensőséges rokoni kapcsolata az Állami Egyházügyi Hivatallal, mely hivatalnak fő feladata az egyházak felszámolása volt. (Ez a rokoni kapcsolat szépen egyengette a rokoni kör előmenetelét.) Azért írom feltételes módban, mert ezt Zsuffa Erzsébet nem képes átlátni. Ő a körének bábja. 
Szóval ilyen kapcsolata van a pusztaszabolcsi kereszttel fényképezkedő csoport delegáló szervezeteinek az egyházhoz.
Lehet tiltakozni, hogy „akkor még nem is éltem”, vagy „régen volt”, meg „összeesküvés elmélet”. Lehet, de a tényeken nem változtat semmit. A delegáló szervezetek nem változtak. Ugyanazokat az egyházellenes, emberellenes eszméket vallják, mint régen és mindig. Ugyanúgy a tagjaik is. Mert miért lennének a tagjai, ha nem,
És ami még szomorú, hogy mindezt nem volna szabad leírni. A „másik oldalról” is kértek, ne írjam le, mert még rosszul esik az érintetteknek. Félnek tőlük. Még mindig félnek.
Mert biztosan rosszul esik nekik emlékezni, hogy a merényletben nem halt Szent II. János Pál pápa a Szentatya. Ügyetlenek voltak, ezért szomorúak a szellemi utódok.
De más figyelmeztetést is kaptam: Minek kell ez a felemlegetés? „Csak a probléma van belőle. A haragjukat vonom magamra.” Tudom, hogy senki nem fog ettől megváltozni, megtérni. De nem tehetem meg, hogy hallgassunk. Hallgattunk 40 évig pl. Apor Vilmos vértanúságáról, mert elvtársaik ölték meg, hallgattunk Mindszentiről, mert ők kínozták meg, s hallgattunk a százmillió halottról, mert az ő eszméik hatására gyilkolták meg őket. Nem ez a néhány pusztaszabolcsi jelölt? Nem személyesen, de szövetséget kötöttek a gyilkos eszmével! Erre kell figyelnie mindenkinek.
És mindennek semmi köze a politikához, ez az istentelenség világa!
Férkőznek – férkőznek. És még egy írás, ami nem most került az internetre:

Boldi kampányol

Ismételten szembesülnöm kellett azzal, hogy mennyire műveletlen és tájékozatlan vagyok, mert immáron 4 hónapja bejárta a kontinens sajtóját (itt) ez a kép, és a kontinens lakói egyként teszik föl a kérdést a képre tekintve, hogy ki az az ember ott Boldi mellett, aki Boldival órát egyeztet. (A cikk tájékoztatott arról, hogy a papi ruhás ember Boldival órát egyeztetett!) Mivel vannak egyházi kapcsolataim, és az ismeretlent ott Boldi mellett papi személynek saccolták, engem kérdeztek, és mutatták a képet:

Hát igen én is ismerem Boldit, és jó eséllyel tudnék tippelni a papi ruhás illetőre is. De itt Boldi esete az érdekesebb, mert néhány éve már bejárta – ha nem is a kontinens sajtóját, de – egy kisebb település sajtóját, amikor Mózi éppen Benedek pápával egyeztetett órát, (bár senki nem látta de  az egész falu három napig könnyezett a meghatottságtól, hogy mégiscsak a mi fiunk)  és az a Mózi éppen ennek a Boldinak az unokatestvére. Találgathatnánk, hogy kivel lesz az újabb óraegyeztetés, pl. a Dalai Lámával, vagy éppen egy Mária jelenésnek lesz az eseménye, de leginkább el tudom képzelni, hogy Dobrev Klára lesz a kiválasztott, aki fényképezkedhet Boldival. Sajnos ábrándjainknak határt szab, hogy a „két család – két gyerek” jelszavát követve, egyelőre nincs esély újabb óraegyeztetésre. Nincs több gyerek. (A gyerek amúgy is csak a széndioxid kibocsátást növeli.)
Kicsit komolyabbra fordítva a szót, és azon túllépve, hogy a cikkben leírtaknak kicsi morzsái felelnek csak meg a valóságnak, tehát: Simon Boldizsár édesanyja politikai babérokra tör a Fejér megyei Pusztaszabolcson. Ebben nagy támogatója Zsuffa Tünde, Boldi nagynénje, aki ugyanezen a településen már volt önkormányzati képviselő. A két lánytestvérnek sok köze nincs a plébániájukhoz, és régen nem is volt már, Boldi is talán életében háromszor látta belülről a templomot. Mindent, ami keresztény, tagadnak és rombolnak, csak olyanokkal szövetkeznek, akik baloldali és nem keresztény értékeket képviselnek. (MSZP, Dk, Jobbik stb.) Boldi édesanyja most ősszel indul a polgármesterségért, ebben segíti nővére, aki nem tudni hogyan, magas hivatalt visel az egyházban. Ez önmagában botrányos. De most Pusztaszabolcson bevetették a nagy katolikus kártyát: A bíboros úr a polgármester-jelölt fiával fényképezkedik, és órát egyeztet vele. Nesztek nektek katolikusok! Nem imádkozni kell, nem szentmisét látogatni, hanem ügyesen helyezkedni.
Szegény Boldizsárt csak sajnálni lehet az ebben az egész históriában neki szánt szerep miatt, és amiatt, amilyen valótlan képet rajzolnak róla.
ui.: Az eredeti cikk 2019. május 5-én jelent meg, amiben olvashatjuk, hogy addigra már a fotó „bejárta a kontinens sajtóját”. Bíboros úr annyira tájékozatlan, és a sajtófigyelő szolgálata is olyan lyukas szemű, hogy még augusztusban sem volt tudomása arról a képről, ami bejárta a kontinens sajtóját. Akkor látta először, amikor augusztus végén megmutattuk neki. Ennyit a „Boldi történet” hitelességéről.


adminisztrátor